A tenger és én
Hozzám szól a tenger,
tudatom csobbantja,
hullámzó víztükrét
lelkemen csillantja.
Háborogva dúlna,
akár a gondolat,
hatalmas, végtelen
köztünk a kapcsolat.
Mosódnék én véle,
hagynám a partomat...
Maradás fájdalma
szorítja torkomat.
Cseppjévé ha válnék
ennek a tengernek,
érezhetném magam
végnek és kezdetnek.
De csak állok némán,
hallgatom zúgását,
ahogy mossa bennem
időmnek múlását...
Dalolni szeretne egy végsőt,
csodás búcsú trillára készül,
Keresi szüntelen, mi éles…
s felnyársalhatja önmagát.
Nem bánja elhagyott fészkét,
hallatni szeretné szép dalát.
Haldokolva ág fölé repül,
s átlépve a kínos szenvedést,
trillázza utolsó szép dalát,
s végzi be a végső küldetést.
Ádáz ágak szüntelen sebzik,
feltépve verdeső szárnyait,
haldokolva egyre csak dalol
és beváltja dalával vágyait..
Elnémult dalától a világ…
az Isten is lám már mosolyog,
ily nagy fájdalmat bírt tűrni,
ki szívből szeretni, s dalolni így tudott.
Oldal: Ide írhatod a weboldalad új lapjának a címét
Sirály24 - © 2008 - 2024 - fenybenjaro.hupont.hu
A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!
ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat